Szeretek a zebrán átmenve sört inni, miközben az autósok várnak.

Wait for it...

 Van egy lezárt területünk hátul. Ott van a komposzttároló, a locsolótartályok, meg a növények, amiket nem akarunk mutogatni, betegség, saját cél végett. Van két piktogramos, gyári, hivatalos "táblánk", hogy ugyan már ne.

(én) "Elnézést, de az  ott lezárt terület."

"Tudom, csak benéztem."

Az egyik okos a sok közül, aki nem viccel.

"A Transzszibériai expressz Párizsból indul, de szerencsére megáll Budapesten."

Megöltek egy 22 éves lányt, meg a 2 éves gyermekét a hegyen (leszarom, nem ismertem, gyújtsák fel a helyszínen az elkövetőt). Ülök a buszon a ritka emberrel, akivel szeretek beszélgetni, mert tiszta buddha. Odajön egy 70-80 éves hozzá.

"Tudsz nevet?"

Béla, Jani, Fecó. Válassz egyet, baszdmeg!

Azt hittem, ez a blog arról fog szólni, hogy mennyire utálom az embereket/magamat. Van, amit szeretek. A bendzsót utálom. De lehet, mégsem. Dőlj hátra 3:25p.-re. Legyél magaddal.

Bónusz magyar népdal az előző lemezről:

Három hete tudok róla, hogy lesz csillagászati előadás a Thury-várban. Meló után, 3 óra chiliszósz főzésen túl csinosba vágom magam. Atlétát vettem fel az ing alá. Odaérek.

(én) "A csillagászati előadás itt lesz?"

"Az tegnap volt."

Déltől egyig ebédszünet van. Ilyenkor bezárjuk a kaput. Jellemzően belakatoljuk, de néha csak a láncot akasztjuk be. Eszek. Hallom, valaki nyitja a kaput.

"Azt hittem nyitva vannak."

(én) "Ha zárva van a kapu, zárva vagyunk."

"Ja, nem tudtam."

Bontják az utat az egyik utcában. Eddig se fért el két autó egymás mellett, mert odaparkoltak. Most szűkebb. Odaparkolnak.

Fülhallgató (ami headset-ként működik) fülben, de kézben tartja a pondró a telefont, ami ki van hangosítva.

A busz tele emberekkel. Hőség. Minden ablak zárva. (Légkondi értelemszerűen nincs.)